Zaránd György

Zaránd György, a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. vezérigazgatója

Zaránd György 1973-ban szerzett gépészmérnöki diplomát a volt Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán, később MBA fokozatot szerzett. A diploma megszerzése után helyezkedett el mérnökgyakornokként a MÁV Keleti Műszaki Kocsiszolgálati Főnökségén. Szakmai pályafutása során a vállalat számos területén tevékenykedett: 1982-től a Keleti Körzeti Üzemfőnökségen szolgálati főnökként, ezt követően a Nyugati Körzeti Üzemfőnökségen műszaki üzemfőnök-helyettesként dolgozott. 1986-tól a vezérigazgatóság Gépészeti és Járműfenntartási Főosztályán lett csoportvezető – 1995-től ugyanitt osztályvezető-helyettesnek, 1997-től pedig osztályvezetőnek, majd divízióvezetőnek és szakigazgató-helyettesnek nevezték ki. 2003-tól 2007-ig a Gépészeti Üzletág főosztályvezetője, majd igazgatója. 2008 januárjától az akkor újonnan létrejövő MÁV-GÉPÉSZET Zrt. vezérigazgatójának nevezték ki.

2011 decemberétől a MÁV-START Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese, 2012-től a MÁV-START Zrt. értékesítési igazgatója, és 2014 október 1-jétől a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója. Zaránd György vasútszakmai anyaggal bővített felsőfokú német nyelvvizsgával rendelkezik. Több magas szintű kitüntetésben részesült: 2014-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével, 2013-ban Baross Gábor-díjjal, 2006-ban Miniszteri elismeréssel, 1999-ben Vasút Szolgálatáért Arany fokozattal tüntették ki. Munkaviszonya mellett tudományos tevékenységet is folytat: szakmai folyóiratokban publikál, oktatási feladatokat lát el.

Forrás: MÁV-START

Comments

Leave a reply

Your email address will not be published.