2001.01.22.
Rudolf Viktor, a Budapesti Erőmű Rt. vezérigazgató-helyettese

2001-es évünk első témája az energetika, első előadója pedig Rudolf Viktor volt a BE Rt. részéről. Rudolf úr már jól ismert vendég Klubunkban, előadására közel 40 cég vezetője volt kíváncsi.
A BE Rt.-nél időközben tulajdonos változás zajlott le – az Rt. 89%-ban az EDF tulajdonába került. A beruházásokról szólva megtudhattuk, hogy a Kispesti-, valamint az Újpesti Erőművekre konkrét tervekkel rendelkeznek. Újpesten egy kombinált ciklusú projekt indul, melynek bekerülési költsége mintegy 30 mrd Ft, a kereskedelmi üzemkezdet pedig 2001 december 1. A Kispesti Erőműnél a tervek szerint a beruházás 2003 elején kezdődik, és 2004 július 1-én kezdené meg a működést.
Kelenföldön 2002-2003-ra terveznek fejlesztést, beruházást, az öreg erőműrész lecserélésével. Rudolf úr előadásában megemlítette, hogy 2005-re a gőzfogyasztás értékesítés 3%-a csökken, míg a villamosenergia-termelés aránya 49-%-ról 76%-ra emelkedik. Az előadásban kiemelte, hogy fontos feladat a cég változásra való képességének fejlesztése.
A távhőtermelésről szólva elmondta, hogy céluk a meglévő fogyasztók megtartása mellett újak szerzése, valamint a szolgáltatások fejlesztése.
Rudolf úr előadásában szólt még a cég szervezeti és működési modelljéről, az irányítási és informatikai kontrolling rendszerről is.
2002 tavaszán ismét várjuk Rudolf urat Klubunkba, az eltelt egy évben bekövetkezett változások ismertetésére.

Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *