2002.01.28.
Kupa Mihály, országgyűlési képviselő

Január 28-án Kupa Mihály, országgyűlési képviselő úr tartott előadást. A rendkívül jó hangulatú vacsoraesthez az is hozzájárult, hogy az előadó személyéből adódóan széles szakmai kör képviseltette magát.
Kupa Mihály, a Centrum Párt elnökeként, 2002-ben klubunkban mutatkozott be először nyilvánosan. Előadását Magyarország helyzetének értékelésével kezdte az Európai Unióhoz (EU) való csatlakozás hosszas folyamatának tárgyában. Elmondta, hogy hazánkban a befektetett tőke 2/3-a EU tagországokból származik. Ehhez kapcsolódva megtudtuk, hogy ma Magyarországon kb. 860 ezer vállalkozás működik, ennek többsége azonban makrovállalkozás.
Véleménye szerint a befektetett tőke alapját képező forintot az állam mesterségesen tartja felértékelt szinten. A lakossági megtakarítási hajlandóság is egyre nagyobb mértékben csökken. Négy-öt éve a nettó befektetések összege 2 mrd euro körül mozog. Magyarországon az agrárium válsághelyzetben van, véli Kupa Mihály. Ezt az infrastruktúra fejlesztésével lehetne ellensúlyozni, azon belül is a logisztikát tartja a legfontosabb feladatnak.
A politika erősen beavatkozik a gazdaságba, mondta Kupa úr. Ehhez kapcsolódva a Széchenyi-terv alaptőkéjének a helyi források elvonását, a közbeszerzési versenyeken nyert többletet jelölte meg. Be kell kerülni az EU-ba, jelentette ki. A magyar gazdaság versenyképességének növeléséhez hozzátartozik a keleti piacok fejlesztése, állami intervenció révén. Elmondta, hogy az EU-tagországok vállalkozásaihoz képest a magyar vállalatok kb. 15-szörösen alultőkésítettek.

Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *