2002.05.21.
Takács Károly, a Vértesi Erőmű Rt. vezérigazgatója

Katona úr 2000-ben tartott előadást először klubunkban. Idén május 13-án tett nálunk látogatást, hogy az MVM elmúlt időszakáról felvilágosítást adjon és tájékoztasson a jövőbeni beruházásokról, tervekről.
2000 őszén még mint kezdő villanyszerelő, most már mint gyakorlott vagyok itt. Katona úr előadását rövid értékeléssel kezdve elmondta, hogy az MVM, mint erős nemzeti szolgáltató, az elmúlt két évben határozottan fejlődött. A cég holding struktúrájának kialakítása folyamatban van, a vállalatcsoport létrehozásához azonban elengedhetetlen, hogy az abban résztvevő cégek fegyelmezettebben és szorosabban kapcsolódjanak egymáshoz.
Katona Kálmán szerint a megalkotott villamosenergia-törvény megfelelő, mert olyan vállalható feltételrendszert tartalmaz, amellyel a cég tud tervezni és számolni. A készülőben lévő végrehajtási rendeletek pedig a napi működést biztosítják majd. Katona úr kiemelte, hogy szükségesnek látja az önállóan működő MAVIR szerepvállalásának növelését. Természetesen, hogy a piacon meghatározó szerepet tölthessen be, a piaci szereplőktől elkülönülve – mégis általuk meghatározva – kell működnie és segíteni a liberalizációt. Az igazi piacnyitás azonban manipulált árakkal nem tud létrejönni, tehát szükség van a költségalapú árak bevezetésére ahhoz, hogy a verseny elindulhasson. A majdan meginduló versenynek és a hozzá kapcsolódó tevékenységeknek tervszerűen követniük kell egymást. Ennek érdekében az MVM belső struktúrája is változik. Így állt elő az a helyzet, amelyben a társaság megcélozta a – 100%-osan tulajdonában lévő – Paksi Atomerőművet a közüzemi terület meghatározó szereplőjévé tenni. Ezzel a döntéssel az erőmű kapacitását a jelenlegi kormányzati elképzelésekhez igazodva nem lehet a szabadpiaci kereskedelemben értékesíteni. A kormányzati koncepció szerint ezzel a – piactól elvont, így különálló – kapacitással kívánják a közüzemi árakat tartósan alacsonyan tartani. Katona úr más forrásokat megemlítve reményét fejezte ki, hogy 2003 január elsejétől lehetőség lesz majd importra, illetve hazai beszerzésekre is. A hazai kapacitás legnagyobb részét az MVM fogja adni, jelentette ki a társaság első embere. Természetesen, – tette hozzá – ez nem jelenti azt, hogy mind az MVM fogja elhasználni. Ezért is szorgalmazza a cég egy szervezett villamosenergia-piac létrehozását, ahol a megszerzett többletkapacitást értékesíteni tudja. Az rt. kezdeményezte, a jelenlegi piaci szereplőkkel együtt alkossák meg a szervezetet.
A hálózati szolgáltatásokat említve Katona úr kijelentette, hogy az MVM, mint az OVIT Rt. tulajdonosa, egyenlőre nem kíván változtatni a kialakult cégszerkezeti felépítésen. Várakozó álláspontját azért tartja fenn, mert a megfelelő jogszabály-módosítások, illetve törvényi előírások még szintén csak kialakulóban vannak. Az OVIT jelenleg épít, karbantart és üzemeltet. Más tevékenységet nem folytat, de Katona úr szerint a termelő és a hálózati szolgáltatások között van átfedés, így a későbbi közös piaci szerepvállalás koncepciója megfontolandó. Az MVM készül a piacnyitásra ezen a téren is, így jelenleg is folyik a Békéscsaba-Sándorfalva, valamint a Paks-Pécs távvezeték építése. De nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi porondon is szerepet vállalnak. A hálózatok közötti kapcsolódási lehetőségeket keresi és fejleszti a szlovák, a szlovén, valamint a román villamosipari szolgáltató vállalatokkal is.
Az MVM jogi szakemberei által kivívott siker is egy kényes témát zárt le a társaság életében, hiszen 2001 év végén pont került azokra a peres ügyekre, amelyek a villamosenergia-ipari cég szakmai megítélését gyöngítették. Katona úr is üdvözölte a bírósági lezáró határozatot, majd hozzátette, egy társaság nem kényszeríthető számára hátrányos szerződés megkötésére, számunkra ez a jövőre nézve mindenképp előnyös. Az rt. elnök-vezérigazgatója szerint 2002 május elején a cég üzleti tevékenységében kevés az alternatíva. Rendezni kell a társaság pénzügyeit. Az MVM-nek több lábon kell állnia, hiszen az a cél, hogy erős nemzeti szolgáltatóvá váljon, és, hogy a piacnyitás után is versenyképes maradjon. Meggyőződésem, hogy az az út, amit mi elkezdtünk építeni az MVM-nél, a jövőben sem fog megváltozni.

Comments

Leave a reply

Your email address will not be published.