2003.03.03.
Hónig Péter, a Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatója

Március 3-án tartott előadást Hónig Péter úr klubunkban. A Dunaferr Rt. 170 mrd Ft-os konszolidált árbevétellel dolgozó cég. Ennek ellenére a hazai acélipar bástyája nagy harcban áll a létért. A vállalat kapacitása 1,5 millió tonna és 8500 dolgozója van. Ez az európai átlag 1/3-a, a világátlag 1/8-a. Versenytársa a Kassai Vasmű. A város alapvetően az Rt. működésére támaszkodik. Ha figyelembe vesszük a Dunaferr beszállítóit és a kapcsolódó vállalkozásokat is, akkor a vállalat sorsa kb. 100 ezer embert érint. Teljes az összefonódás a Dunaferr és a kistérség között. A cég fő tulajdonosai az ÁPV Rt., a Kincstári Vagyonigazgatóság és Dunaújváros Önkormányzata.
2002 június 1-én, amikor Hónig úr az Rt. élére került, a cég gyakorlatilag a csőd szélén állt. Több belső, kritikus tényező volt, amelyek előidézték a Dunaferr nehéz helyzetét. A cégen belül olyan stratégiai holding felépítés alakult ki, amely már elöregedett. A cég túlfoglalkoztatással is terheli saját költségeit. 2002 nyarán a Dunaferrnek 68 mrd Ft-os hitelállománya volt. A cég belső és külső pénzügyi folyamatai átláthatatlanok voltak. Valamint a külső forgalmat meghaladó mértékű belső üzleti kapcsolatrendszer szőtte át a vállalatot. A technológiai színvonal jelenleg elmarad a versenytársaktól – magas a költségszint, alacsony a termelékenység. A kokszgyártás szempontjából lényeges szerepet tölt be az ún. 3-as számú kokszoló blokk.

Az acélpiac hullámzó jelleget mutat a kereslet és az árak szempontjából. Nehezen lehet prognosztizálni a kereslet és a kínálat változásait és az árakat.
A hitelállományt sikerült lecsökkenteni, 64 mrd Ft-ra. Alakult egy konzorcium a hitelező bankok közül, akik február 28-ig moratóriumot adtak a hitelekre. Február 28-án sikerült megállapodni a konzorciummal, hogy további hat hónapig nem változnak a hitelfeltételek. A havi veszteségek üteme csökkent. 2002 júliusában 1,7 mrd Ft volt a cég havi vesztesége. Szeptemberre az üzleti eredmény pozitívra váltott, és októbertől már az adózás előtti eredmény is pozitív lett. A 2002-es év utolsó hat hónapjának mérlege 2 mrd Ft. Ennek ellenére a cég vesztesége a 2002-es évben az előzetes számítások szerint 10,5 mrd Ft.
A privatizációs tendert a Dunaferr szeretné 2003 közepéig kiírni. Ezek után a stratégiai partner kiválasztása következik. Nyolc érdeklődő van a privatizáció iránt. Ebből kettő ismertebb, a US Steel és az indiai LNM.

Comments

Leave a reply

Your email address will not be published.