2003.04.01.
Vajda Pál, Budapest főpolgármester-helyettese

Immár hetedik alkalommal láttuk vendégül klubunkban Vajda Pál urat. Azért jövök, mert ilyenkor jó társaságban lehetek. – kezdte személyessé téve előadását főpolgármester-helyettes úr. Szakemberek között a szakmáról felüdülés az embernek beszélni. Budapest jelenleg majdnem ugyanúgy áll, mint tavaly. Az önkormányzat szempontjából nézve egy kicsit jobb a helyzet. A Fővárosban legalább két ágazat, az egészségügy és a közlekedés válsághelyzetbe került. A humán területen a rendkívül nagy bérfeszültség ugyan nem oldódott meg, de enyhült. A Kormány konszolidálta adósság szempontjából a BKV Rt.-t, tehát a vállalat 38 mrd Ft-nyi adósságállományát átvállalta. A 2002-es évet a BKV nyereséggel zárta.
A Főváros közlekedését tekintve világosan látszik, hogy Budapestnek nincs más útja, csak a tömegközlekedés fejlesztése. Három nagy projekt fog indulni várhatóan. Az első a járműcsere-program, aminek első lépése a Nagykörúti villamosok cseréje. A Közgyűlés úgy döntött, hogy erre a programra 40 mrd Ft-ot irányoz elő. A Nagykörúti villamos-vonal Európa egyik legnagyobb forgalmat bonyolító vonala. A döntés értelmében egy légterű, alacsony padlós, korszerű járműveket szereznek be. A járművek hossza 54 m lesz. 40 db villamosról van szó, amelyek lecserélik a jelenleg 80 villamosból álló járműparkot. A tender már végigfutott, értékelése megtörtént. A hitelt folyósító bank jóváhagyására vár most a Főváros, ha a válasz megérkezik, akkor jön az eredményhirdetés és megtörténik a szerződés megkötése is.
A második nagyobb közlekedési projekt kényszerhelyzetből adódik és 43 mrd Ft forrást igényel. A kelet-nyugati metró felújítása. A projekt idén kezdődne meg és 2007-re fejeződne be. A fent említett két projekt összesen 82 mrd Ft nettó beruházási forrást igényel. Budapest az elmúlt években összesen kb. 30 mrd Ft-ot tudott közlekedési beruházásokra fordítani. Ez nagyon kevés ahhoz képest, amilyen fejlesztési igény felmerül a városban. Tehát a két projekt a városi közlekedés más területein némi visszafogást eredményez. 2003-tól tehát valamivel kevesebb jut utakra, hidakra, mint eddig.
A harmadik projekt a 4-es metró. E tekintetben a Főváros vezetése intenzív tárgyalásokat folytat a Kormánnyal. A metró építéséről szóló törvény remélhetőleg még 2003 második felében megszületik.
A Fővárosban 250 km-nyi főútvonal van, amelyek felújítását azonnal meg kellene kezdeni. A Főváros 2002-ben főútvonal-hálózatának alig 3 százalékát újította fel, a szükséges azonban 6-7 százalék lenne évente. 2003-ban rendezésre kerül a Kőbányai út (ahol a főgyűjtő megépül), a Dózsa György út (a Dembinszky utca és a Thököly út között), a Haller utca (teljes hosszában, vágánycserével együtt). Tervben van továbbá az Angeli út, és néhány kisebb útszakasz rekonstrukciója is. A hidak közül befejezésre kerül az Árpád-híd Szentendrei úti le- és felhajtó ágának, valamint a híd déli járdájának felújítása. Az Erzsébet híd alsó szerkezetének korrózióvédelme fog megvalósulni és a VIII. kerületi Százlábú-híd felújítási munkái fejeződnek be még.
Megkezdődött a Közép-pesti Szennyvíztisztító építésének előkészítése. A beruházás forrásigénye kb. 103-104 mrd Ft. A szennyvíztisztító már uniós támogatással fog megépülni. 2004-ben elkezdődik az építés és 2008 végéig be fog fejeződni. A mű 330 ezer m3 / nap kapacitású lesz – Közép-Buda és Közép-Pest szennyvizét fogja tisztítani. Nagy ütemben folyik továbbá a Dél-budai Szennyvíztisztító előkészítése is.

Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *