2003.04.28.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere

Immár harmadik alkalommal tartott előadást klubunkban Debrecen első embere, Kósa Lajos. Április 28-án látogatott el hozzánk, és színvonalas tájékoztatást tartott a megjelent cégvezetőknek a város helyzetéről, jelenéről és jövőjéről. A vacsoraesten debreceni cégek is képviseltették magukat.
Debrecen gazdasági erejét tekintve a Dunától keletre az egyik legfontosabb központ. Az észak-alföldi régió központja Hajdú, Szabolcs és Szolnok megyét fogja össze.
Debrecen éves költségvetése 40 mrd Ft. A költségvetési gazdálkodás sajátsága miatt azonban a tervezési állapot 43 mrd Ft-ot tartalmaz. A város a tulajdonában lévő, zömmel közszolgálati, vállalkozói vagyont teljesen egyedi módon kezeli. A korábbi rendszert drasztikusan megreformálva, minden vállalatot átalakítottak egyszemélyessé. Az összes igazgatóság eltűnt, és egy olyan vagyonkezelő holdingot hoztak létre, amely az összes tulajdonosi jogosítvánnyal rendelkezik az adott vállalatoknál. Ma már egyetlen egy önkormányzati képviselő sem tagja a holding igazgatóságának. A holding feladata, hogy a fent említett cégeket olyan állapotra fejlessze, hogy azok a továbbiakban ne igényeljenek önkormányzati támogatást. Ezek pl. hőszolgáltató, víz- és csatornamű, közlekedési vállalat, városi tévé, városi lapkiadó, stb. E cégek korábban évi 500 millió Ft-nyi éves támogatást igényeltek a várostól. Jelenleg ott tart a rendszer, hogy ezeket a vállalatokat már nem kell támogatni, és az adózás előtti eredményük kb. 1,3 mrd Ft. Továbbá ez a vállalatcsoport nagy mértékben át tudja venni a város infrastruktúra-fejlesztési feladatait. A vízmű pl. már éves szinten 1,5-2 mrd Ft-ot áldoz ivóvízbázis- és csatornafejlesztésre. Az átalakítás után, az elmúlt három évben 11 mrd Ft-tal járult hozzá a város infrastruktúra-fejlesztéséhez a teljes egészében önkormányzati tulajdonban lévő vállalatcsoport. Jelenleg egy 23 mrd Ft értékű csatornázási ISPA-pályázat készül a városban. A hulladékgazdálkodás területén Debrecen korábban nyert egy ISPA-projektet – szelektív hulladékgyűjtés kiépítésére (4 mrd Ft értékben). A projektben Debrecen a térség összes települését – kettő kivételével – összefogja az adott pályázatban.

Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *