2003.05.26.
Somogyi István, az OVIT Rt. létesítési igazgatója

Május 26-án immár ötödik alkalommal tartott klubunkban előadást Somogyi István úr az OVIT Rt. helyzetéről, terveiről. A múltból vezethető le a cég jelene, kezdte előadását igazgató úr. Több olyan momentum volt az elmúlt 10-12 esztendőben, amelyeket bemutatva jól lehet érzékeltetni azokat a helyzeteket, amelyekbe az Rt. került és amelyekben a szakemberek dolgoztak, dolgoznak.
Az alaphálózat jelentős mennyiségű főelosztó-hálózati vagyona átadásra került az áramszolgáltatóknak. 1993-ban minden erejével azon dolgozott a menedzsment, hogy a cég valamennyi tevékenységét piacképessé tegye. Kialakulóban voltak a külföldi beruházási lehetőségek – Törökországban, Németországban jelen volt a cég. Elsősorban távvezeték jellegű munkákat valósított meg külföldön az Rt. Az időszakban elindult továbbá egy alaphálózati rekonstrukciós program is.
2002 a számok tükrében: 156 ajánlatot dolgozott ki az OVIT tavaly. 55 nagyobb projekt megvalósítását nyerte el, amelyek egyenként 50 millió Ft felettiek voltak. Ezen kívül 830 projektet valósított meg összesen a vállalat 2002-ben. Ebben benne vannak az egyszeri megrendelések is, mert ezek is külön projekt módjára lettek kezelve. A fenti 830 projekt bevétele az OVIT-nak 213,5 mrd Ft volt. Az Rt. bázis- és eszközfejlesztési beruházásokra 630 millió Ft-ot költött, az alkalmazottai képzésére 29 millió Ft-ot. A cég ezen kívül különféle jóléti és szociális juttatásokkal támogatta dolgozóit mintegy 460 millió Ft értékben.
Az OVIT piaci stratégiája: a vevőkör megtartása és bővítése, törekvés a komplett szolgáltatások teljesítésére, a meglévő integrált minőség- és környezetirányítási rendszer fejlesztése, folyamatos technológiai fejlesztés, szakmai felkészültség erősítése, a technikai eszközbázis folyamatos megújítása.

Comments

Leave a reply

Your email address will not be published.