2003.11.03.
Gasz Zoltán, a Pécsi Távfűtő Kft. ügyvezető igazgatója és Horváth Mihály, a Főtáv Rt. műszaki vezérigazgató-helyettese

Gasz Zoltán, a Pécsi Távfűtő Kft. ügyvezető igazgatója

Rendhagyó módon, november 3-án két előadás hangzott el egyazon vacsoraesten. A téma azonos volt, az előadókkal is találkozhattak már tagjaink, mégis más volt a hétfő este. Közvetlen hangulat és magas szakmai színvonal jellemezte mindkét előadó Gasz Zoltán, valamint Horváth Mihály tájékoztatóját.
Magyarország első részleges privatizációján átesett cége a Pécsi Távfűtő Kft. A rendszerváltást követően az önkormányzati törvényvégrehajtás után a tulajdonos dönthetett:
– saját cégével működteti-e tovább a helyi távhő vagyont, közművet,
– vagy koncessziós versenyt hirdet, és az abból kialakuló koncessziós társaságra bízza.
Már a PannonPower-csoport is holding rendszerben működik. A Pécsi Erőmű új neve pedig Pannon Hőerőmű Rt. A PannonPower-csoport valamennyi cége 100 százalékos tulajdonban van, kivételt csak a Pétáv jelent (49 százalék). Mivel a holding részvénytársaságként működik, az az elképzelés, hogy a tulajdonában lévő leányvállalatok is alakuljanak át Rt-vé. A Pétáv az átalakulás időszakában van jelenleg. A társaság saját tőkéje közel 3 mrd Forint, ebből törzstőke 2,1 mrd Forint.

Horváth Mihály, a Főtáv Rt. műszaki vezérigazgató-helyettese

Az Rt. elkészített egy rekonstrukciós programot, amit az önkormányzati szakbizottság is megvitatott, és elfogadott már. A vállalat célul tűzte ki, hogy a kapcsolt épületeit – ahol egy hőközpont több épületet lát el – szét kívánja választani. Ennek alapján minden épületben önálló hőközpontot kíván létesíteni. Ez a beruházási program a piac részéről elengedhetetlen, minimális feltétel, amelyet teljesíteni kell. – fejtette ki Horváth Mihály. A tervezetben 15 év alatt kívánja megvalósítani a teljes hőközpont-csereprogramot az Rt. A feladat nagyon nagy, ezért jelentős részét hitelből fedezi a Főtáv. A beruházás egységességét mindenképp meg akarja őrizni a szakmai vezetés. Tehát előre gyártott blokk-hőközpontokban gondolkodnak.
Jövőre, a hőközponti program mellett igen visszafogottan tud csak foglalkozni a vezeték oldalon felmerülő beruházásokkal az Rt. Jelenleg a Főtáv szakmai felmérése alapján a cég vezetékállománya elfogadható minőségű, üzembiztos állapotú. Ez teremti meg az alapot arra, hogy a hőközpont-építési program első időszakában – amikor különösen nagy terheket ró a vállalatra -,a vezetékek felújítására, fejlesztésére mindössze kb. 1,2 mrd Forintot tud költeni – ezt kb. 7-8 évre elosztva. Ha a hőközpont-építés csúcsterhe levonul a szétválasztási 7 év alatt, komoly mértékben kell koncentrálni a Főtáv-nak a vezetéképítésekre.
Érdeke és egyben várakozással telve tekint a jövőbe a Főtáv, hogy a pályázatain a vállalkozók széles köre fog majd megjelenni. Ennek érdekében folyamatosan bővíti kapcsolatait az Rt. Ugyanakkor a szakmai vezetés nagy hangsúlyt fektet a minőségre is, és körültekintően válassza meg beszállítóit, vállalkozóit, nehogy az a minőség rovására menjen.

Comments

Leave a reply

Your email address will not be published.