2001.03.19.
Allan B. Dyer, az AES-Tisza Erőmű Rt. ügyvezető igazgatója
Március 14-én Allan B. Dyer úr előadásával folytattuk az erőművekkel foglalkozó rendezvények sorát. Dyer úr az AES-Tisza Erőmű részéről először tartott tájékoztatást Klubunkban. A korábbi években Schwardy úr, majd Bozsó Ferenc képviselte az erőműt rendezvényeinken.
Dyer úrtól megismertük az AES Corporation történetét. Az AES cégcsoport 25 országban 160 erőművet működtet, 19 áramszolgáltatót tulajdonol 18 millió fogyasztót szolgálva ki. Világszerte pedig 56 ezer alkalmazottat foglalkoztat.
Magyarországon 1995-ben 3 pályázatot nyújtott be a Mátrai, Bakonyi és a Tiszai Erőműre. 1996 Májusában vált a Tiszai Erőmű többségi tulajdonosává, majd ugyanezen év augusztusában már 80,18%-át birtokolta a cégnek. Jelenleg 100%-ban tulajdonosa már az erőműnek.
Az AES tulajdonában van az AES-Borsod, amely szénbázisú 171 MW-os erőmű, s amely 200 főt foglalkoztat. Lyukobányát, ahol 1,1 millió t / év szenet bányásznak, és 1250 főt foglalkoztat, valamint az AES-Tisza II.-t, amely olaj-gáz bázisú, 866 MW-os erőművet 203 fővel üzemeltetik.
Comments