2002.03.04.
Aba Botond, a BKV Rt. vezérigazgatója

2001-ben Vág Péter, a BKV műszaki vezérigazgató-helyettese tartott előadást Aba úr betegsége miatt. Idén azonban ismét Aba Botond tájékoztatta a vacsoraesten résztvevőket a jövőbeni beruházásokról, fejlesztési elképzelésekről.
Határozottabb kiállás, megfelelő állásfoglalások szükségesek ahhoz, hogy a BKV ezután is meg tudja oldani a rá eső feladatokat, kihívásokat, jelentette ki az rt. vezérigazgatója. Az egyre bővülő járműpark közlekedési kapacitását nehezen bírja a Főváros, s ebben a helyzetben a közlekedési vállalat állásfoglalása egyértelmű. Elsőbbséget kell élvezzen a tömegközlekedés a város forgalmi koncepciójának kialakításakor – mind pénzügyi, mind jogi, mind műszaki szempontból. Folyamatos fejlesztések és átszervezések szükségesek ahhoz, hogy a budapesti közúti forgalom – ezen belül is az utasszállítás – zökkenőmentesen működjön.
Aba Botond a rekonstrukciós folyamatok közül először a kelet-nyugati metróvonalat említette. Úgy a járműparkot, mint a műszaki, logisztikai feltételeket biztosító berendezéseket fel kell újítani, illetve ki kell cserélni. Erre az előrejelzések szerint 30 mrd forint szükséges. A minimum 10 tendert tartalmazó, és 4 nyár alatt megvalósítható projekt tartalmazza többek között a már említett metrókocsik felújítását, a vágányfelújításokat, az alagutak és állomások gépészeti és biztosító berendezéseinek rekonstrukcióját, valamint cseréjét, és az energiaellátó rendszer teljes körű felújítását. A metróvonal kritikus része – amelyik jelenleg a legrosszabb állapotban van, – az Astoria, illetve a Keleti pályaudvar közötti szakasz. A közlekedési vállalat fővállalkozásban vesz részt a projektben, ám vezérigazgató úr kiemelte, hogy a beruházáshoz a DBR Metróra is szükség van.
A felszínhez közel, a kisföldalattit is meg kívánja reformálni a vállalat. Tervezési, megbízási tendert ír ki a BKV még az ősszel. A tender automatikusan működő, egyterű járműbeszerzésre vonatkozik. További beszerzések lesznek a villamos járművek terén is. Tizenöt trolibuszt kíván megvenni a BKV a meglévőkhöz. A nem villamos hajtású buszokra is nagy szükség van. Kb. 200 új buszra lenne igény évente, ám a növekedő kapacitást az rt. csak 50-70 busz vásárlásával tudja ellátni. Mindezen vásárlásokra, valamint a felújításokra 5,2 mrd forintos keretet különítettek el. Egyébként a BKV a 2002-es évben megközelítőleg 20-25 mrd forintot költ fejlesztésekre, illetve beruházásokra. Ebbe beletartozik az új, közös alapokon nyugvó jegyrendszerre való átállás költsége is – ami mintegy 6 mrd forint.

Comments

Leave a reply

Your email address will not be published.