Kedves Klubtagjaink és Partnereink!
Eltelt 25 év, mely jelentős időszak egy ember pályafutásában is, hát még egy cég életében. Amikor megalapítottuk a Royal Diamond Üzleti Klubot, biztosak voltunk abban, hogy igény van egy olyan körre, ahol egyes szakmák vezetői találkozhatnak – a politika, a média kizárásával -, hogy eltöltsenek két-három órát beszélgetéssel, tapasztalatot, információt, eszmét cseréljenek egymás közt.
Az elmúlt huszonöt esztendő alatt rendezvényeink tematikája jelentősen átalakult, és a legkedveltebbé üzleti vacsoraestjeink váltak. A Klub első évtizedében a klubdélutánok voltak a meghatározó programok, majd fokozatosan vette át a vacsoraest a főszerepet. Kezdetben kicsit idegenkedve fogadták klubtagjaink és partnereink a vacsoraesteket, de hamar megszerették és ráéreztek az ízére, népszerűvé vált ez a forma, a hétfő esték pedig bekerültek a naptárokba. Igyekeztünk évről-évre a megújítani előadóink körét, érdekes, új témákat keresni, hogy a hozzánk járó cégvezetők a kellemes, megszokott társaság mellett, minél több hasznos információhoz jussanak, és így is segíthessük napi munkájukat.
Témáink széles kört öleltek és ölelnek fel. Foglalkoztunk az energetikával, szennyvíztisztítással, autópálya- és metróépítéssel, előadások hangzottak el az áram- és gázszolgáltatás területéről, de témáink között szerepelt a távfűtés, az ingatlan- és a reptérfejlesztés is. Előadóként vendégül láttunk minisztereket, államtitkárokat, polgármestereket, közmű cégek, közlekedési vállalatok első embereit, de a legjelentősebb hazai erőművek és a MÁV vezetői is állandó előadónak számítanak Klubunkban.
Mint ahogyan az életben is nagyon fontos a szeretet, meggyőződésünk, hogy a klub sikerének titka az, hogy a rendezvényeket a professzionalizmus mellett mindig szeretettel szerveztük, előadóinkat és a résztvevőket szeretettel és odafigyeléssel vártuk.
Ez alatt az időszak alatt klubunkban nem csak üzletek, és hasznos kapcsolatok kötettek, hanem talán életre szóló barátságok is. Rendezvényeink számtalan esetben egy-egy szakma közös gondolkodásának színtere volt. Tagjaink, partnereink már tudják, hogy a Klub értékét nem csak a kiváló előadók és előadások adják, hanem a résztvevők is, akik jelenlétükkel, kérdéseikkel, hozzászólásaikkal nagyban hozzájárulnak egy-egy sikeres est létrejöttéhez.
Az évek alatt mindig örömmel töltött el minket, hogy egyre többen vagytok, akik a hétfő estét fenntartjátok a programjaink számára, és a hét első napján szívesen vacsoráztok együtt a Klubban, a sok-sok év alatt kialaklult és összeforrt társasággal. Nagyon sokan segítettétek munkánkat tanácsokkal, ötletekkel. Számos ajtót nyitottatok meg klubunk előtt, javasoltatok új előadókat és voltak olyan előadóink is, akiket Ti kértétek fel részvételre.
A Klub az életünk részévé vált, és úgy hisszük Nektek is. Egy hosszabb szünet után, vagy a nyarakat követően különös izgalommal várjuk minden évben az első rendezvényt. Apropó első rendezvény, ez 1993 januárjában volt, éppen huszonöt esztendeje és a környezetvédelem volt a témája. Azóta ezt az eseményt 605 program követte a Klubban, melyek közül több mint 550 volt a vacsoraest, és több mint kétszáz, pontosabban 237 előadót köszönthettünk rendezvényeinken. Arról, hogy hányan jöttetek ezekre az eseményekre nem készítettünk naprakész statisztikát, de biztos, hogy jóval tízezer fölött van a részvételek száma.
A következő negyedszázadnak is azzal a célkitűzéssel vágunk bele, hogy ez az üde színfolt a mai gazdaság színtrén, ahol a gazdasági vezetők kötetlenül, kizárólag szakmai körben tudnak eszmét cserélni, továbbra is fennmaradjon, .
Egyet megígérhetünk, tovább is szeretettel végezzük munkánkat, és továbbra is várunk Benneteket, és mindig számítunk véleményetekre, segítségetekre. Köszönjük az együtt töltött 25 esztendőt!
Dr. Mandel Katalin Millavári Barna
alapító alapító