2003.02.24.
Ujfalusi László, az ELMÜ Rt. hálózati, stratégiai igazgatója

Február 24-én tartott újabb előadást Ujfalusi úr, aki a klubban immár nyolcadik alkalommal tájékoztatta a résztvevőket az ELMÜ helyzetéről, terveiről. 2003-ban azonban már nem csak az ELMÜ, hanem az ÉMÁSZ képviseletében is fogadta el meghívásunkat igazgató úr.
A villamos teljesítmény-igények mindkét szolgáltatónál évről-évre nőnek – persze még mindig nem érik el a 90-es évek eleji csúcsértékeket. Az ELMÜ-nél 2002-ben a csúcs 1679 MW volt, míg az ÉMÁSZ-nál 460 MW. A villamosenergia-vásárlás is növekedett, de csak az ELMÜ esetében – ez több, mint 2 százalékot jelent. Az ÉMÁSZ-nál ugyanakkor visszaesés volt tapasztalható, nem egész 7 százaléknyi. Az értékesítés szintén növekedett – 3,5 százalékkal. Ez köszönhető annak is, hogy a fejlesztések révén a hálózati veszteségek csökkentek. Végre látható eredménye van a műszaki beavatkozások, illetve a szabálytalan vételezések nagy viharokat kiváltó feltárásának. Az ELMÜ területén a lakossági, háztartási fogyasztás nő – tavaly 4 százalékkal nőtt az értékesítés, így az árrés 40 mrd Ft-nyi az ELMÜ-nél, és 16 mrd Ft-nyi az ÉMÁSZ-nál. Míg az ELMÜ-nél 1 százaléknyi. Az ELMÜ üzleti eredménye 11 mrd Ft, e mellett a hitelállománya is csökkent. Ezzel szemben az ÉMÁSZ hitelállománya nőtt. Az összeg közel 40 százalékát az Ózdi Acélművek és a DAM cégek tartozása teszi ki.
Az elmúlt évben az ELMÜ 320, míg az ÉMÁSZ 360 fővel csökkentette dolgozóinak létszámát. A létszámleépítés jelentős része a 2002 márciusi tevékenység kihelyezéssel függ össze.
A 2003-as tervekről. Az ELMÜ részéről a 120 KV-os hálózati projektek 4,5 mrd Ft-os költségvetést tartalmaznak. A beruházások többek között: – a Buda-közép és a Vérmező alatti állomások létesítése; – Diósdon transzformátorcsere; – Kőbányán megindul a Kispesti Erőmű csatlakozása; nagyrekonstrukció a váci és a pesterzsébeti alállomáson. Az ÉMÁSZ 120 KV-os beruházásai 2,6 mrd Ft-ot tartalmaznak. A kazincbarcikai és a salgótarjáni projekt befejeződik, ezzel egy időben megkezdődik a miskolci és az egri hálózatok rekonstrukciója. Az elosztóhálózatokra az ELMÜ 2003-ban 8 mrd Ft-ot, az ÉMÁSZ 2,5 mrd Ft-ot költ.

Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *